2. Támcsu Anikó írásai
Támcsu Anikó

Legutóbb úgy jellemeztek, hogy a palacsinták királynője. Imádok a palacsintákkal kísérletezni és kitalálni kreatívabbnál kreatívabb tölteléket a tésztájukba. A részletek embere vagyok, aki szeret kusza dolgokat kibogozni, a darabokat összerakosgatni és katasztrófa helyzetekre megoldásokat találni. Szeretem a borongós napokon is a vicces történeteket megtalálni, és humorral győzedelmeskedni a szerencsétlen időszakok felett. Lételemem a filmek világa, egyfajta „Hollywood-érzés". Minden sztorim szeretném elmesélni az embereknek, elkalauzolni őket egy egészen más dimenzióba, hogy kicsit lerakják a valóság súlyát.




Gyógyítható-e a bizalmatlanság?

Nagyon nehéz fába vágtam a fejszém, amikor elkezdtem kutatni a bizalmatlanság ellenszerét. Egyáltalán ez egy olyan „betegség”, amire ha csak megtalálod a titok nyitját se perc alatt rendbe jössz? Eltűnik végleg a lelkedből, kitisztul a szervezetedből? Vagy ez csak egy zavar a rendszerben, amit, ha átkódolsz minden működés helyreáll?

olvass tovább

Miért félünk visszajelezni a jót?

Néha csak szörfözgetsz az interneten. Akarva-akaratlanul eléd csavarodnak a kommentek és megállsz olvasgatni. Aztán annyira belemerülsz, hogy addig maradsz a vélemények rabságában, amíg azt nem mondja a szervezeted, hogy, „Ó, Jézusom, miért foglalkoztok ezzel?”

olvass tovább

Azok a tipikus vidéki dolgok

Nyolc éve költöztem Budapestre a szabolcsi családi fészekből. Azóta is töretlenül szeretem a főváros adta lehetőségeket, amik a legváratlanabb pillanatban képesek meglepni. Ettől függetlenül, hűen őrzöm gyökereim és mindig izgalommal látogatok haza. Főleg, hogy vannak olyan tipikus kis momentumok, amiket mondjuk a Budai dombok sem tudnának nekem megadni.

olvass tovább

Miért szerepel minden listán a megfelelési kényszer?

Gyerekkorunkban még azt sem tudjuk mi az. Amíg nem ismertetik meg velünk a definícióját az is ugyanolyan fogalom, mint a Pitagorasz-tétel. Amikor belekerülünk nem is vesszük észre, hogy milyen csapdában vagyunk. Csak tesszük a dolgunk, hogy mindenkinek jó legyen. Minden úgy legyen, ahogy mások akarják. Ha ők boldogok, mi is azok leszünk.

olvass tovább

Miután elvesztettem a reményt

Azt mondják, a remény hal meg utoljára. Na, persze. Meg tud az halni sokkal hamarabb. Ha csak egy kis időre is, de holtan heverhet az ölünkben és akkor nézhetünk, hogy mi jön ezután. A nagy semmi. Vagyis először, tényleg az van, egy nagy semmi. Aztán meg a: Na, és? Végül a remény aprócska holttestét berakod egy inkubátorba, kiveszed a jégkrémet a hűtőből, kis falatokban kanalazod. Lesed az óramutató kattogását. Már nem is idegesít. Szép csendben várod, hogy a remény újra életre keljen, majd az első szívdobbanása újra beindítsa a test működését és az inkubátor csipogni kezdjen.

olvass tovább

Az út, ami segít visszatalálni önmagadhoz

Gyerekként, amikor még nem tudtam, mi azaz El Camino, azt hittem, hogy olyan, mint a Tour de France. Igazából szép tájakon sétálnak az emberek jó sokáig. Ma már van sejtésem miért választják az emberek ezt a zarándoklatot az életükbe. Miért érezhetik azt, hogy szükségük van erre a spirituális kapcsolódásra önmagukkal, mert ezen az úton, amire biztosan rátalálsz, az önmagad. Szabó Beáta Hair Stylist nemrég tért vissza az ő El Camino útjáról. Interjú a fodrásszal, aki a szalont zarándokútra cserélte.

olvass tovább

Kezdj el végre élni!

Harminc évesen energetikai stresszoldó kezelésre kellett mennem, hogy ez a mondat elérje a tudatom. Először persze jól pofon vágjon, hogy levegyem a fejhallgatóm és meg is halljam, amiért mások már térden állva könyörögnek. Tanácsolhat bárki bármit, akár mindennap elhangozhat ugyanaz a mondat, de amíg nem a megfelelő pillanatban hallja az ember, egyszerűen képes és elmegy a füle mellett. Fel sem fogja, hogy neki szánják ezeket a korszakalkotó gondolatokat. Mert valószínűleg abban a pillanatban még nincs rá szüksége. Így működik a világ körforgása. A lelki fejlődésünk.

olvass tovább